Flornak gyönyörű szép a mosolya, ami persze a fogaktól függ és neki hófehérek a fogai, itt egy pár tipp, hogy hogyan legyen neked is vakitóan fehér fogad!!! Tudtad, hogy Magyarországon évente nagyjából fél fogkefét használ el egy ember? Rémisztő szám, ugye? Pedig ma már a fogkefe csak alap, és hol van még a fogselyem és a szájzuhany?A fogak ápolásánál a két kulcsszó a rendszeresség és az alaposság. A legfontosabb, hogy már egészen pici korban el kell kezdeni a szájápolást, ami nem csak fogmosásból áll. Sokan nem tartják fontosnak a tejfogak ápolását, mert úgy gondolják, úgyis nő helyettük másik, pedig a tejfogak állapota meghatározza a maradandó fogak minőségét, élettartamát.
Naponta legalább kétszer mossunk fogat fluoridos fogkrémmel, ügyelve a helyes technikára. Ezzel azonban nincs elintézve a fogmosás. Sokan rendszeresen mosnak fogat, és nem értik, miért romlik mégis a foguk. Valószínűleg azért, mert nem elég alaposak és nem figyelnek a következő részletekre. Részletek és részletek
A fogmosás legalább három percig tartson, célszerű egy órát elhelyezni a fürdőszobában, hogy ellenőrizni tudjuk magunkat. Az óra nagy segítség lehet a reggeli készülődésben, rohanásban is, hogy ne csússzunk ki az időből. Van, aki apró homokórát használ erre a célra, ami egyébként aranyos dísze is lehet fürdőszobánknak.
Legalább két-három havonta cseréljük le fogkefénket, mert a lerakódott baktériumok, az elkopott szálak nem segítik a fogak tisztulását. Ha hajlamosak vagyunk megfeledkezni a cseréről, vásároljunk indikátoros fogkefét, aminél a színváltozás jelzi, ha megérett a cserére. Fogmosás végén tisztítsuk meg nyelvünket is a lerakódott lepedéktől, az ehhez szükséges speciális fogkefét egyre több reklám hirdeti. Az esti fogmosás után már csak tiszta vizet igyunk. Mi az, amit a helyes fogmosáson kívül tehetünk fogainkért?
A fogmosást érdemes kiegészíteni a szájzuhany és a fogselyem használatával. A nagynyomású pulzáló vízsugár minden kis zugból, a fogínyvonal alól is eltávolítja a lepedéket. A szájzuhany az egyik leghatékonyabb módszer az ínygyulladás megelőzésére; csökkenti a fogínyvérzés, a gyulladás kialakulását, a fogkő képződését. A szájzuhany masszírozza az ínyt, serkenti a vérkeringéstA fogselyem használatát elsősorban azoknak ajánlják, akiknek nagyon szorosan helyezkednek el egymás mellett a fogaik. A fogselyem előnye, hogy a fogkefe által megközelíthetetlen helyekről is eltávolítja az ételmaradékot.
Az egészséges táplálkozással szintén sokat tehetünk fogaink egészsége érdekében. Táplálékunk legyen gazdag fehérjékben, ásványi anyagokban, kalciumban, vitaminokban. A cukros ételek és italok fogaink legnagyobb ellenségei. Fogyasszunk sok zöldséget (lehetőleg nyersen), gyümölcsöt, teljes kiőrlésű termékeket, és olyan ételeket, amik rágásra késztetnek. A dohányzás, a kávé, a tea, a vörösbor a fogak elszíneződését okozzák. A cukormentes rágógumik ugyan nem helyettesítik a fogmosást, de serkentik a nyáltermelést, ami némileg semlegesíti a szájban a fogakat támadó savakat. Megszívlelendő tanács, hogy naponta minimum két liter folyadékot igyunk, ugyanis a folyadék, nedvesen tartva a száj nyálkahártyáját, valamelyest eltávolítja a baktériumok egy részét. A fogak megóvása érdekében rendszeresen járjunk fogorvosi ellenőrző vizsgálatra, legalább évente, de akinek több problémája szokott lenni a fogaival, annak érdemes félévente felkeresni a fogorvost. |